“Kicsinyke”, családi tulajdonú szállodánk Hajdúszoboszló szívében, az üdülőövezetben, a Hungarospa fürdőkomplexumtól mindösszesen 5 perc sétára található.
Szállodánk különlegessége – amiről a nevét is kapta – a közel 1 hektáros zöld övezet, amely többféle növénynek, illetve madaraknak, mókusoknak ad otthont. Óriási nagy tervekkel indulva 2018-ban hozzáfogtunk a szálloda felújításának, illetve átalakításának, melynek nagyobb részét 2022. évre sikeresen be is fejeztünk.
Szívügyünk, hogy vendégeink úgy érezzék magukat, mintha hazajárnának, ennek okán, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megvalósítsuk számukra a kellemes pihenést/kikapcsolódást. Mind a férjem, mind pedig jómagam a vendéglátásban nőttünk fel, így amikor belevágtunk a szálloda üzemeltetésébe, tudtuk, hogy saját „gyermekünkként” fogjuk kezelni, vendégeinknek pedig a maximális élményt nyújtani.
Számos pozitív visszajelzést és törzsvendéget tudhatunk már magunkénak, amelyeknek köszönhetően folytatjuk tovább álmaink megvalósítását. Mint ahogy senki, mi sem vagyunk tökéletesek, de azt az elvet valljuk, hogy a pozitív visszajelzésektől erőt, a negatív kritikáktól pedig tapasztalatot és új lendületet kapunk.
A Thermal Hotel Garden összesen 80 darab Standard szobával és 4 darab Superior szobával rendelkezik. Szolgáltatásaink közé tartozik a 8 élményelemmel felszerelt kültéri medence, a fedett gyógyvizes medence, kültéri jacuzzi, szauna, fitness terem, masszázs, játszószoba, x-box szoba vagy a kültéri sportolási lehetőségek igénybevétele. Szállodánk 1 utcányira található a híres Mátyás Király sétánytól, illetve bárok-, üzletek-, éttermek-, szórakozási lehetőségektől. Hajdúszoboszló nyáron számos programlehetőséget és kikapcsolódást nyújt az idelátogatók számára, melyekről nem érdemes lemaradni.