Általános Szállodai Szerződési Feltételek (ÁSZF)
1. Általános rendelkezések
- Az Általános Szállodai Szerződéses Feltételek (továbbiakban ÁSZF) azt a szerződéses tartalmat foglalják össze, melyek alapján a Pintakol Kft. – Thermal Hotel Garden *** Superior – ( 4200 Hajdúszoboszló, Debreceni út 6., a továbbiakban: „Szolgáltató”) általánosságban elszállásolási szerződést köt Vendégeivel.
- Egyedi feltételek nem képezik a részét jelen ÁSZF-nek, de nem zárják ki külön, speciális megállapodások kötését utazásközvetítőkkel, szervezőkkel, esetenként más-más, az adott üzletnek megfelelő feltételekkel.
2. Szerződő felek
- A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül a Szolgáltatónak adja le, úgy a Vendég lesz a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen, amennyiben a feltételek teljesülnek, szerződéses felekké válnak (a továbbiakban: „Felek”).
- Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő közötti megállapodás szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.
3. A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei
- A Vendég szóbeli vagy írásbeli ajánlatkérésére a Szolgáltató minden esetben írásbeli ajánlatot küld. Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 24 órán belül nem érkezik konkrét megrendelés, úgy a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik.
- A Szerződés kizárólag a Vendég írásban leadott foglalásának a Szolgáltató általi írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek minősül.
- Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem szerződés értékű.
- A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól.
- Ha a Vendég a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni.
- A szállás-szolgáltatás igénybevételének Vendég által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését.
- A szállás-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a szoba elfoglalása előtt igazolják. A szállodában bejelentés nélkül senki sem lakhat.
- A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Felek által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.
- A Vendég a foglalását a visszaigazoló e-mailben meghatározott lemondási határidőig szabadon módosíthatja, a módosított dátumra érvényes árak alapján. Amennyiben a Vendég foglalását lemondási határidőn belül kívánja módosítani, az kizárólag a Szolgáltató engedélyével, jóváhagyásával lehetséges. Lemondási határidőn belüli módosított foglalás esetén az előleg összege a Vendég részére – lemondás esetén sem – nem jár vissza, az kötbérré módosul.
4. Az elszállásolás kezdete és vége /check-in; check-out/
- A Vendégnek joga van a bérelt helyiségeket a megállapodás szerinti nap 14.00 órától elfoglalni.
- A Szolgáltatónak abban az esetben, ha a Vendég nem jelenik meg a megállapodás szerinti nap 22.00 óráig, joga van arra, hogy visszalépjen a szerződéstől, kivéve, ha későbbi érkezési időpont került kikötésre.
- A Vendégnek a szobát az elutazás napján 10.00 óráig kell elhagynia.
- A szálloda foglaltságának függvényében, térítés ellenében biztosítja a korai érkezés, illetve a késői elutazás lehetőségét. Amennyiben ezen szolgáltatásunkat igénybe kívánja venni, kérjük, az érkezését megelőző napon jelezze a recepciónk számára.
5. Az elszállásolás meghosszabbítása
- A tartózkodás Vendég általi meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges.
- Amennyiben a Vendég a szobáját a bejelentkezéskor a távozás napjaként feltüntetett napon 10.00 óráig nem üríti ki és a tartózkodás meghosszabbításához a Szolgáltató előzetesen nem járult hozzá, úgy a Szolgáltató jogosult a szobaárat egy további napra is kiszámlázni és ezzel egyidejűleg a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége is megszűnik.
6. Árak
- A szálloda aktuális árai a szálloda honlapján – www.thermalhotelgarden.hu – lévő Árkalkuláció vagy Foglalás menüpont alatt kerülnek feltüntetésre.
- A Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül (például: csomagárak vagy egyéb kedvezmények okán) megváltoztathatja. Amennyiben a Vendég szállást foglalt és azt a Szolgáltató írásban visszaigazolta, úgy ezen a szállásáron a Szolgáltató már nem változtathat.
- A Vendég a szolgáltatások áráról mindig tájékoztatást kaphat a szolgáltatásnyújtás megkezdése előtt a szálloda recepcióján.
- Az árak közlésekor a Szolgáltató megjelöli az árak adótartalmának (ÁFA, IFA) ajánlattételkor érvényes, törvény által szabályozott mértékét. A közzétett árak tartalmazzák a törvényben meghatározott ÁFA-t, nem tartalmazzák azonban az idegenforgalmi adót, amit a helyszínen kell megfizetni. A Szolgáltató a hatályos adó-törvény (ÁFA, IFA) módosulása miatti többletterheket, előzetes értesítés mellett, áthárítja a Szerződő félre.
7. Ajánlatok, kedvezmények
- Az aktuális ajánlatok, kedvezmények a szálloda weboldalán kerülnek meghirdetésre. A meghirdetett kedvezmények mindig egyéni szobafoglalásra vonatkoznak.
- A meghirdetett kedvezmények nem vonhatók össze semmilyen más kedvezménnyel.
- A Szolgáltató speciális kondíciókhoz kötött termékeinek foglalása, csoportos foglalás vagy rendezvények esetén, egyedi szerződésben rögzített feltételeket állapíthat meg.
8. Gyermekkedvezmények
- Gyermekek részére – a szülőkkel közös szobában történő elhelyezés esetén – az alábbi szállás-étkezés kedvezményeket biztosítjuk: 0 – 3 éves korig 100%, 4 – 17 éves korig 50% kedvezmény a pótágy árából.
- Ezen kedvezmények alól a Szolgáltató bizonyos csomagok esetében szabadon eltérhet, vagy módosíthat.
- Pótágy elhelyezésére csak bizonyos szobatípusokban van lehetőség.
- Pótágy/kiságy igényt a szolgáltatóval előzetesen, a foglalással egy időben egyeztetni szükséges. Egyeztetés hiányában a Szolgáltató – előleg fizetése mellett is – megtagadhatja a szolgáltatást.
9. Lemondási feltételek
- A Szolgáltató által meghatározott lemondási határidőket minden esetben a foglalás visszaigazolásról szóló e-mail üzenet tartalmazza. A Szolgáltató jogosult eltérő lemondási határidőket alkalmazni különböző csomagajánlatoknál.
- Amennyiben a Szerződő fél gazdálkodó szervezet (ideértve a gazdasági társaságokat, társadalmi szervezeteket, egyházakat, önkormányzatokat, önkormányzati intézményeket, állami szervezeteket és azok intézményeit, stb.), az elállás esetén esedékes kötbért akkor is a Szerződő fél/Megrendelő köteles a Szolgáltatónak megfizetni, ha a szállásdíjat egyébként a megrendelő nevében eljáró Vendég viseli közvetlenül.
- Ha a Szerződő fél a szállás szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel biztosította, és a foglalást a lemondási határidőn belül lemondja, vagy az érkezési napon nem érkezik meg (írásos lemondás nem érkezik), a Szolgáltató a Szerződésben meghatározott mértékű megfizetett előleg teljes összegét kötbérként érvényesíti. Ebben az esetben a szállást a Szerződő fél részére a Szolgáltató nem tartja fenn. Az előleg összege ilyen esetekben kizárólag vis maior esetén térül (ilyennek minősül egy hatóságilag elrendelt karantén, vagy beutazási korlátozás) A betegség nem minősül vis maior esetnek.
- Ha a Szerződő fél a szállás szolgáltatások igénybevételét előlegfizetéssel, hitelkártya garanciával, vagy más, Szerződésben foglalt módon nem biztosította, a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége az előleg befizetési idejének lejártát követően megszűnik.
10. Lemondási feltételek csoportok, rendezvények esetén szállás tekintetében
- A Megrendelő díjmentesen mondhatja le a szolgáltatást az érkezés előtti 60. napig.
- Lemondási díj 60 napon belüli lemondás esetén: a foglalás összeértéknek 50%-a.
- Az írásos lemondásnak a megjelölt időpontig a szállodához meg kell érkeznie.
- Amennyiben a vendég a jelzett napon nem érkezik meg, és lemondás nem történt, úgy a Szálloda nem tartozik felhívási kötelezettséggel a Megrendelő felé – ha a Megrendelő másként nem intézkedik – és a szoba a megrendelés hátralévő időtartamára kiadható.
11. Lemondási feltételek csoportok, rendezvények esetén étkezés tekintetében
- Étkezésnél létszámmódosítást a szolgáltatást megelőzően 48 órán belül már nem tudunk elfogadni.
12. A szerződés teljesítésének elutasítása, a szolgáltatási kötelezettség megszűnése
A Szolgáltató jogosult a szállásszolgáltatásra szóló Szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni, ha:
- a Vendég nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésre bocsátott szobát, illetve a létesítményt;
- a Vendég a szobáját a bejelentkezéskor a távozás napjaként feltüntetett napon 10.00 óráig nem üríti ki és a tartózkodás meghosszabbításához a Szolgáltató előzetesen nem járult hozzá;
- a Vendég a szálláshely biztonságával, rendjével, annak alkalmazottaival kifogásolhatóan, durván viselkedik, alkohol, vagy drogok befolyása alatt áll, fenyegető, sértő, vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít;
- a Vendég fertőző betegségben szenved;
- a Szerződő fél nem teljesíti a Szerződésben meghatározott előlegfizetési kötelezettségét a meghatározott időpontig.
Amennyiben a felek közötti Szerződés „vis maior” okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik.
13. Fizetés módja, garancia
- A megrendelt szolgáltatások ellenértéke fizethető átutalással, a helyszínen készpénzzel (Forintban vagy Euroban), a Szolgáltató által elfogadottként megjelölt bankkártyával, valamint Széchenyi Pihenőkártyával (Szép Kártya).
- Átutalás esetén – amennyiben a Szolgáltatóval kötött megállapodás másként nem rendelkezik – a megrendelt szolgáltatások ellenértékét a Vendég köteles az érkezésként megjelölt nap előtt a szálloda bankszámlájára átutalni oly módon, hogy az adott összeget az érkezés napjáig a szálloda bankszámláján jóváírják vagy az átutalást a Vendég a számlavezető pénzintézete által kiadott, az átutalás megtörténtét igazoló visszavonhatatlan nyilatkozattal igazolja.
13.3 Simplepay online fizetési mód: vendégeknek lehetőségük van az előleget vagy a teljes összeget előre fizetni bankkártyával vagy hitelkártyával. Ebben az esetben az OTP Mobil Szolgáltató Kft. által üzemeltetett Simplepay online fizetési felületen bonyolódik a tranzakció. A szálloda a vendég kártyaadatait semmilyen formában nem látja, vagy tárolja azt. A fizetéshez a szálloda honlapjáról a Simplepay felületére irányítódik át a foglalási folyamat, majd a sikeres tranzakció után vissza a hotel honlapjára.
13.4. Az Általános Szerződési Feltételek elfogadásával a Vendég tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szolgáltató a fizetendő díjakról, illetve a vendégek által bármely jogcímen a Szolgáltató részére kifizetett összegről elektronikus számlát állít ki és azt e-mail útján küldi meg.
A befizetett/befizetendő összegekről a számla kiállításakor a Szolgáltató az online foglaláskor a megadott, míg az e-mail, illetve telefon útján történő foglalás esetében pedig a foglaló személy által megadott adatokat veszi alapul.
Az itt megadott adatok (név, cím, szükség esetén adószám is) szerepelnek majd a számla „Vevő” rovatában. A foglalás megtörténte után 1 napon belül a Vendég kérheti a megadott adatok módosítását, ezt követően azonban a módosítás már nem lehetséges.
A Szolgáltató a végszámlát a foglaláskor megadott adatok alapján állítja ki.
Bár a Vendégnek lehetősége van a foglalás pénznemétől eltérő pénznemben fizetni, a számlát a kifizetés pénznemében állítjuk ki.
Foglalásonként csak egy számlát van mód kiállítani foglalásokat nem lehet számlázási célból több részre osztani. Amennyiben két vagy több vendég (vagy cég) nevére külön kiállított számlákat szeretne, úgy mindegyikük részére külön foglalást kell rögzíteni/végezni. Ugyanakkor a foglalásokon végzett későbbi módosításokat (pl. további szolgáltatások vásárlását) külön számlázzuk.
Ha bármilyen hibát észlel a számlával kapcsolatban, a probléma orvoslása érdekében a Vendég, illetve a számlán vevőként megjelölt személy/cég küldjön levelet a következő címre:
Pintakol Kft.
4200 Hajdúszoboszló
Debreceni út 6.
Célunk, hogy a jelzett észrevételt a bejelentéstől számított 15 napon belül kezeljük és visszajelezzünk Önnek.
A Szolgáltató által kiállított eredeti elektronikus számla a foglalásban megjelölt személy/cég részére megküldött e-mailhez csatolt PDF-fájl. A vonatkozó magyar jogszabályoknak (jelenleg ez a 2001. évi XXXV. törvény az elektronikus aláírásról, a 2000. évi C törvény a számvitelről, valamint a 46/2007. PM rendelet) megfelelően a társaságok jogosultak számláikat elektronikus formában kibocsátani.
Az elektronikus számla egy speciális formátumú fájl, amely tartalmazza a Szolgáltató által kibocsátott hagyományos számla képét egy PDF-dokumentum formájában (amely teljesíti a 2007. évi CXXVII. áfatörvény által előírt magyar számlaformátum követelményeit).
Amennyiben a számlát könyvelési bizonylatként használják, úgy a számla befogadója az elektronikus számlát köteles elektronikus formában tárolni (a nyomtatott számlákhoz hasonlóan).
Az elektronikus számla eredetének és hitelességének a megtekintéséhez és ellenőrzéséhez az Adobe Reader 8-as vagy frissebb verziójú programját kell telepíteni a számítógépre.
14. Elhelyezési garancia
- Amennyiben a Szolgáltató szállodája a Szerződésben szereplő szolgáltatásokat saját hibájából (pl. túltöltés, ideiglenes üzemeltetési problémák, ) nem tudja biztosítani, a Szolgáltató köteles a Vendég elhelyezéséről haladéktalanul gondoskodni.
- A Szolgáltató köteles a szerződésben szereplő szolgáltatásokat, az abban visszaigazolt áron, az ott kikötött időtartamra – vagy az akadályoztatás megszűntéig – egy másik, ugyanazon szálláshelyen biztosítani/felajánlani. A helyettesítő szálláshely biztosításának valamennyi többletköltsége a Szolgáltatót terheli.
- Amennyiben a Szolgáltató ezen kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, illetve, ha a Vendég a számára felajánlott helyettesítő szálláslehetőséget elfogadta, utólagos kártérítési igénnyel a Szerződő fél nem élhet.
15. A Vendég jogai
- A szállás szolgáltatási szerződés megkötésével a Vendég jogosultságot szerez a bérelt helyiségek szokásos használatára, valamint az elszállásolási üzem szokás szerint és különösebb feltételek nélkül Vendégek használatára bocsátott létesítményeinek szokásos használatára, valamint a szokásos kiszolgálásra a kiírásnak megfelelő nyitva-tartási időben.
- A Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban panasszal élhet a szálláshelyen való tartózkodás időtartama A Szolgáltató ezen időszakban hozzá írásban igazoltan eljuttatott (vagy általa jegyzőkönyvbe felvett) panasz kezelésére vállal kötelezettséget. Szolgáltató az esetleges reklamációkat egyedileg kezeli. Panaszt a Vendég írásban az alábbi címen és elérhetőségeken tehet:
Pintakol Kft.
Thermal Hotel Garden
4200 Hajdúszoboszló, Debreceni út 6.
Tel: 06202158112
E-mail: thermalhotelgarden@gmail.com
16. A Vendég kötelességei
- A megállapodás szerinti díj megfizetése: a visszaigazolásban rögzített határidőig.
- Abban az esetben, ha a Vendégek élelmiszert vagy italokat behoznak a szállodába, és nyilvános helyiségekben elfogyasztják, a Szolgáltató jogosult arra, hogy ezekért méltányos térítést számlázzon ki (az úgy nevezett “dugópénz” italok esetén). A szálloda vendéglátó ipari egységeiből ételt / italt szállodavendégeknek kivinni tilos.
- A Vendégek által szálláshelyre behozott olyan elektromos készülékek üzembe helyezése előtt, melyek nem tartoznak a megszokott utazási szükségletek közé, ki kell kérni a Szolgáltató hozzájárulását.
- A szállóvendégek gépjárműveikkel térítés ellenében parkolhatnak a szálloda előtti nem őrzött nyilvános parkolóban.
A parkolóban elhelyezett gépjárművekben és az azokban elhelyezett tárgyakban keletkező bármiféle kárért (ideértve például, de nem kizárólag: a gépkocsi feltörést és a gépkocsiban lévő bármely tárgy eltulajdonítását; a gépjármű ellopását; természeti jelenség okozta károk) a Szolgáltató a felelősségét kizárja.
A parkolóban a KRESZ előírásai szerint kell közlekedni.
- A szállóvendégek térítés ellenében jogosultak a szálloda saját, nem őrzött parkolóját használni. Érkezéskor, a szállodai kulcskártya készítésekor kérjük ebbéli szándékukat közölni szíveskedjenek, hogy a jogosultságot kollégánk beállíthassa a szobakártyára. Ebben az esetben kollégáink, ha vendégeink külön nem jelzik az igénybevétel időtartamát, a teljes tartózkodásra időtartamára számlájukra terhelik a szolgáltatás díját.
A parkolóban elhelyezett gépjárművekben és az azokban elhelyezett tárgyakban keletkező bármiféle kárért (ideértve például, de nem kizárólag: a gépkocsi feltörést és a gépkocsiban lévő
bármely tárgy eltulajdonítását; a gépjármű ellopását; természeti jelenség okozta károk) a Szolgáltatót a felelősségét kizárja.
Szolgáltató parkolói nem őrzöttek.
- A szemetet a komplexum területén, illetve a szobákban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe kérjük A szobából, illetve az épületből bútorokat kivinni, áthelyezni nem lehet.
- A komplexum területén lévő eszközöket, berendezéseket szállóvendég kizárólag saját felelősségére, használhatja, a kifüggesztett használati/kezelési útmutatókban leírtak kötelező érvényű betartása mellett.
- A nemdohányzók védelméről szóló évi XLII. törvény végrehajtása értelmében a szálloda zárt helyiségeiben (beleértve a vendégszobákat és az erkélyeket), közösségi területein tilos a dohányzás. A hivatkozott jogszabály betartására vonatkozó kötelességre felhívó jelzéseket a jogszabályban előírt területeken a szálloda elhelyezte. A szálloda alkalmazottai jogosultak a vendégeket, valamint a szálloda területén tartózkodó bármely más személyt figyelmeztetni a jogszabály betartására, illetve a jogszerűtlen magatartás abbahagyására. A vendégek, illetve a szálloda területén tartózkodó bármely személy köteles a jogszabály betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére.
Amennyiben bármely vendég vagy a szálloda területén tartózkodó egyéb személy jogsértő magatartása miatt a szálloda üzemeltetőjét az illetékes hatóság a hivatkozott jogszabály alapján bírsággal sújtja, úgy az üzemeltető fenntartja magának a jogot, hogy az adott jogsértő magatartást tanúsító személyre a bírság összegét áthárítsa, illetve annak megfizetését tőle követelje.
Amennyiben a vendég bizonyíthatóan megszegi a fenti jogszabályban foglalt kötelezettségeket, úgy köteles 20.000 Ft díjat fizetni a szálloda üzemeltetője részére, melyet a szálloda üzemeltetője jogosult a vendég szobaszámlájára terhelésként rávezetni és melyet a vendég köteles távozáskor kifizetni. Súlyos kötelezettségszegés, vagy többsz9ri felszólítás esetén a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal megszüntetni a szerződést és a Vendég távozását követelni. Ilyen esetben a szállás fennmaradó teljes összege a Szolgáltatót illeti.
- A Szálloda a szobákban hagyott értéktárgyakért felelősséget nem vállal, használják a szobákban elhelyezett értékmegőrzőket.
- Tűz esetén a recepciót kérjük haladéktalanul értesíteni.
- A szobákat és a szálloda közös használatú eszközeit, berendezési tárgyait közösen használó Vendégek a rendeltetésellenes használat során bekövetkezett károkozásért egyetemlegesen felelnek.
- A Szálloda területén a tűzijáték, tűzgyújtás és ehhez hasonló tevékenységek nem engedélyezettek.
- A vendég gondoskodik arról, hogy a felelőssége alá tartozó 18 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Szolgáltató szállodájában, a gyermek által okozott károkért a teljes felelősség a szülőt A vendég mindazon károkért felelős, melyeket a Szolgáltató a Vendég, a Vendég kísérője vagy a Vendég felelőssége alá tartozó más személyek hibájából elszenved.
- A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a szállodában, és minden szükséges adatot a szálloda rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi eljáráshoz szükséges.
- A Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy a szálloda közös használatú területein (kivéve öltözők, mellékhelyiségek, de beleértve a gépkocsi parkolót és a szállodához közvetlenül tartozó külső területeket) vagyonvédelmi okokból zártláncú kamerarendszert üzemeltet, melynek felvételei a vonatkozó jogszabályi előírások alapján törlésre kerülnek.
17. Állatok behozatala
- A szállodába kizárólag kistestű (max 8-9 kg-ig), hipoallergén szőrű szobatiszta kutyákat lehet behozni, az árlistában meghatározott díjtétel ellenében.
18. A Szolgáltató jogai
- Amennyiben a Vendég az igénybevett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett kötbérköteles szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a Vendégnek azon személyes tulajdontárgyain, amelyeket a szállodába magával vitt.
- A komplexum területén állandó felügyeletet biztosító portaszolgálat jogosult a ki- és belépő Vendégek ellenőrzésére, személyazonosságuk megállapítására, indokolt esetben a járművek kilépéskori átvizsgálására.
- Szükség esetén a portaszolgálat jogosult a komplexum területén zajló forgalom irányítására.
19. A Szolgáltató kötelessége
- A szerződés alapján megrendelt szállás és egyéb szolgáltatások az érvényes előírások, szolgáltatás standardok szerinti teljesítése.
- A Vendég írásos panaszának kivizsgálása és a probléma kezeléséhez szükséges lépések megtétele, azok írásban történő rögzítése.
- A szállodán belüli területen, valamint a teraszokon Vendégeink nyugalma érdekében 00 órát követő időszakban hangoskodni tilos, beleértve a szobák belső tereiben történő zavaró hangerejű televíziózást, zenehallgatást, valamint a hallban lévő hangos zenélést, melynek betartásáért a szállodai személyzet felel.
20. A Vendég betegsége, halála
- Amennyiben a szállás-szolgáltatás igénybevételének időtartama alatt a Vendég megbetegszik, és maga nem képes saját érdekében eljárni, a Szolgáltató orvosi segítséget ajánl fel.
- A Vendég betegsége/halála esetén a Szolgáltató költségkompenzációra tart igényt a beteg/elhunyt hozzátartozója, örököse, illetőleg a számlafizetője részéről; az esetleges orvosi és eljárási költségek, az elhalálozást megelőzően igénybe vett
szolgáltatások ellenértékének, és a betegség/haláleset kapcsán a felszerelésekben, berendezési tárgyakban keletkezett esetleges károk tekintetében.
21. Az adatkezelés biztonsága
- A honlapunkon lévő hírlevélre való feliratkozáshoz a név és e- mail cím megadása kötelező. A Hírlevélre történő feliratkozással a Felhasználó hozzájárul megadott adatai kezeléséhez. A Szolgáltató az adatokat mindaddig kezeli, ameddig azok törlését az érintett nem kéri.
- A leiratkozás lehetőségét minden hírlevélben egy közvetlen link biztosítja, illetve a weboldalon is van rá lehetőség.
- A megadott személyes adatok valódiságáért a Felhasználó
felel.
- A Szolgáltató az adatokat védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen.
- A Szolgáltató a szerver üzemeltetőivel együtt gondoskodik az adatok biztonságáról.
- A Felhasználó által megadott személyes adatokhoz kizárólag az adatkezelő munkatársai férhetnek hozzá. Személyes adatokat a megjelölteken kívül harmadik személyeknek az adatkezelő nem ad át.
- A Szolgáltató harmadik fél részére személyes adatokat nem ad ki, csak az érintett előzetes és kifejezett hozzájárulása alapján.
- A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató törvényi felhatalmazás alapján köteles a megkereső hatóság részére személyes adatot kiadni, amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak. A törvényen, hatósági vagy bírósági határozaton alapuló adatszolgáltatással szemben a Felhasználó nem emelhet kifogást.
22. A Szolgáltató kártérítési felelőssége
- A Szolgáltató felelősséget vállal azért a kárért, amelyet a megszálló Vendég dolgainak elvesztése, megsérülése vagy megsemmisülése folytán szenved el, abban az esetben, ha a Vendég a Szolgáltató által kijelölt, illetőleg általában erre rendelt helyen helyezett el, vagy amelyeket a Szolgáltató olyan alkalmazottjának adott át, akit dolgai átvételére jogosultnak
- A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és Vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a Vendég maga okozta.
- A Szolgáltató kijelölhet olyan helyeket a komplexum területén, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges Vendéget ért kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
- Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette, vagy a megőrzésre átvételt kifejezetten megtagadta, vagy a kár olyan okból következett be, amelyért az általános szabályok szerint felelősséggel Ebben az esetben a bizonyítás a Vendéget terheli.
- Nem felel továbbá a Szolgáltató a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért.
- A Szolgáltatót abban az esetben sem terheli kártérítési felelősség, ha a szállodai wellness részlegnek vagy sportlétesítményeinek rendkívüli vagy egészségügyi előírások betartása végett elrendelt karbantartás idejére ezen létesítmények használata korlátozott vagy nem megengedett.
23. Titoktartás
- A Szolgáltató a Szerződésben foglalt kötelezettsége teljesítése során köteles a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény szabályainak megfelelően eljárni.
24. Vis major
- Azon ok, vagy körülmény (például; háború, tűz, árvíz, időjárásbeli viszontagság, hosszabb áramhiány, sztrájk bekövetkezése), amely felett a fél nem bír ellenőrzéssel (vis major), bármely felet felmentik a Szerződésből eredő kötelességeik teljesítése alól, amíg ezen ok vagy körülmény fennáll.
25. A teljesítés helye és a felek jogviszonyában alkalmazandó jog, eljáró bíróság
- A teljesítés helye az a hely, ahol az elszállásoló szálloda található.
- Valamennyi az elszállásolási szerződésből eredő vitával kapcsolatban, a Szolgáltató vonatkozásában, érdemben és helyileg illetékes bíróság kerül kijelölésre.
- A Szolgáltató és a Vendég közötti jogviszonyra a magyar jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
26. A honlapunk látogatóinak adatai
- A Szolgáltató az általa üzemeltetett weboldal látogatásakor sem a felhasználó IP címét, sem más személyes adatot nem rögzít. A weblap látogatása során szabadon és név nélkül biztosított a keresés. A Szolgáltató a név nélküli internetes látogatást kizárólag statisztikai célokra használja fel, internetes megjelenése optimalizálására, a rendszer biztonságának növelésére, a rögzített adatok nem tartalmaznak semminemű személyes
- A Szolgáltató a Felhasználókra vonatkozó valamennyi adatot és tényt bizalmasan kezel, azokat kizárólag saját kutatás, statisztika készítéséhez használja fel.
- A Szolgáltató nem vállalja a felelősséget a már törölt, de az internetes keresőprogramok közreműködésével mégis archiválásra került, korábbi oldalaiért. Ezek eltávolításáról a keresőoldal működtetőjének kell
27. Hírlevelünk
- A Szolgáltató az általa üzemeltett honlap hírleveleire feliratkozó személyeknek havonta akár több alkalommal is híreket, információkat és ajánlatokat tartalmazó online Hírleveleket és elektronikus direkt marketing üzeneteket (a továbbiakban: Hírlevél) kézbesít.
28. Adatvédelmi nyilatkozat
- A Szolgáltató tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét. A rendelkezésére bocsátott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.
A Szolgáltató tevékenysége során a felhasználók adatait a Szolgáltató az Adatvédelmi törvény értelmében kizárólag szerződéskötési, számlázási, valamint saját reklámcéljaira használja fel.
Az adatkezelés időtartama: a termékek, szolgáltatások megrendelése esetén a Számv. tv. 169. § (2) bekezdésének megfelelően nyolc év. Kártyás fizetés esetén a bankkártya és a kártyás fizetési tranzakció adatait a www.donpepe.hu webáruház elektronikus fizetési platformját működtető Barion Payment Zrt. (1117 Budapest, Infopark sétány 1.), valamint az adott bankkártyát, vagy az elektronikus SzÉP kártyát kibocsátó bank kezeli.
Adattovábbítás:
- a Megrendelő szállítási címére megrendelést teljesítő Don Pepe egységet működtető vállalkozáshoz, annak azon munkatársai és alvállalkozói részére, akik a megrendelt szolgáltatás teljesítésében közvetlenül részt vesznek (a rendelést feldolgozó diszpécser, és a rendelést kiszállító pizzafutár)
- bankkártyás fizetés esetén a fizető azonosítója, kosár tartalma, a tranzakció összege, dátuma, időpontja az Barion
Payment Zrt. (1117 Budapest, Infopark sétány 1.) felé,
- elektronikus SzÉP kártyával történő fizetés esetén az elektronikus SzÉP kártyát kibocsátó bank felé.
Az adattovábbítás jogalapja: az Infotv. 6. § (6) bekezdése, illetve az érintett önkéntes hozzájárulása.
29. Programok
A Szolgáltató a szálláson zenés és egyéb programokat szervez. Szolgáltató minden esetben fenntartja a jogot, hogy a programokat módosítsa, illetve rajta kívül álló okból – pl.: a fellépő nem jelenik meg, balesetet szenved – azt lemondja, törölje.
A szállás-szolgáltatási szerződés megkötése esetén Ön elfogadja, hogy elolvasta és megértette a fenti feltételeket és szabályokat, és egyetért az azokban foglaltakkal. Az ÁSZF a későbbiek során módosulhat.